„Ma nem az a legfontosabb, hogy az embereknek igazságokat mondjunk el, hanem, az a fontos, hogy tűzerőt vigyünk a letargikus idegrendszerbe. Mert manapság a tűzerő fontosabb az embereknek, mint a misztikus alvás. Ma az a lényeg, hogy a Szellemet szolgáljuk, és nem az, hogy vágyakozzunk a misztikus nyugalom után. Az Istenivel pedig akkor kötjük össze magunkat ma, ha ennek lehetőségét az aktivitásban keressük, nem pedig a misztikus lustaságban és kényelemben”..

(Rudolf Steiner, 1920)

A Bothmer-gimnasztika központi célja, hogy ezt a tűzerőt megtalálja egy korszerű, emberhez mért, és a tér dinamikáján alapuló testi tevékenység és mozgás által.

Különleges, új mozgásimpulzusokat használunk a gimnasztika során, hogy a tűzerő aktvitását felébresszük magunkban. Fontos ezért az a kérdés, mi a Tér: a tér bennem, a tér körülöttem, a tér távolabb tőlem.
Hol vagyok ÉN tulajdonképpen ebben a térben? Merre van dolgom, mi van előttem, és mi van mögöttem? A jelenben vagyok-e, vagy pedig a múltban maradtam? Esetleg túlzottan előreléptem a jövőbe? Egyenesen állok-e, vagy pedig valami teher alatt Lent vagyok, esetleg minden teher és terhelés nélkül Fent vagyok?

A gimnasztika új, és játékos út ahhoz, hogy felfedezzük, hogyan mozgósítsuk életerőinket. A szociális tudatossághoz, az egyéni fejlődéshez és a jövő feladataihoz szükséges erők lassanként kibontakoznak a gimnasztika egyes gyakorlatai révén.

A Bothmer-gimnasztikát ma számos területen alkalmazzák: a pedagógiában, a felnőttképzésben, a mozgásterápiában és a színházművészetben. Neve Fritz Graf von Bothmerhez kötődik, aki a stuttgarti első Waldorf iskola tornatanára volt: ő fejlesztette ki az egyes életkoroknak megfelelő gyakorlatokat az 1920-as években.

MOZGÁS ÉS RECITÁCIÓ

Az adott hétvége pénteki és szombati témájához kapcsolódó szövegek feldolgozását elősegítendő a szeminárium hallgatói mozgás-, és drámagyakorlatokat végeznek. A Parszifál-történet egy-egy jelenetét mozgással, hanggal, esetenként hangszerek igénybevételével igyekeznek megjeleníteni, még élőbbé tenni.

Vasárnaponként a művészeti órák, ahogy a délelőtt egyéb foglalkozásai is, Rudolf Steiner 1924-es Karma-ciklusainak a Mihály Iskoláról, ill. az Általános Antropozófiai Társaságról szóló előadásaihoz kapcsolódnak. Mozgás-, ill. beszédgyakorlatok segítik az elmélyülést, különböző gesztusokkal, hangokkal, a nyelvvel kerülnek közelebbi kapcsolatba a résztvevők. Hol játékosan, hol mély belső komolysággal törekednek az előadások, ill. a bennük zajló folyamatok teljesebb megértésére, érzésvilágukba való felemelésére.

A művészi elem ily módokon való megszólítása további segítséget nyújthat abban, hogy a szemináriumon tanultak gondolkodásunk, érzéseink, akaratunk viszonyának harmonizálását szolgálják.

RAJZ-, ÉS FESTÉS ÓRÁK

A szeminárium hallgatói számára a Parszifál-témához való kapcsolódást, a nagyobb fokú elmélyülést különböző technikákkal végzett rajz-, ill. festésgyakorlatok is segítik. A szervezők, az oktatók elengedhetetlenül fontosnak tartják, hogy a művészi elem megjelenítésével további lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a történet élővé váljon a résztvevők számára.

A művészi munka végzésével egy ún. megismerő érzésen át juthatunk egyre közelebb és közelebb a valósághoz. Az effajta elmélyült hozzáállás során tulajdonképpen egy objektív megismerési folyamat zajlik, amely mentes a szimpátia és antipátia erőktől. A megismerő ember azt vizsgálja, hogy hogyan működik, mi a szerepe az emberi lélekben, és egyben a világban annak, ami hat rá. Például a piros szín esetében, ha nem a ránk gyakorolt hatását boncolgatjuk, hanem ’pusztán csak’ érzékeljük, épp ezen érzékelés objektív volta miatt a szín elkezdhet beszélni hozzánk. Az így gyakorolt és elsajátított érzékelés – mely mindannyiunk számára nyitva áll és végtelen lehetőségeket tartalmaz – képes megújítani viszonyunkat önmagunkkal, s ezáltal a világgal is.

’Merj érezni!’ – ez az, ami jelszavunkká válhat az ily módon végzett művészi tevékenység közben, s amely elvezethet bennünket egy újrafogalmazott, kiteljesedettebb jövő felé.